Sminktetoválás

Természetes sminktetoválás

Régen a sminktetoválások az akkori technikának és gépeknek köszönhetően nagyon erős, színtelített satírok voltak, amiknél kopásuk után is rengeteg pigment maradt a bőrben.

2007 óta tetoválok, azóta a számos képzésen, mesterképzésen részt vettem. Mivel mindenki másképp csinálja a sminktetoválást, így a tanult, és sokat gyakorolt technikával, valamint a rám jellemző egyéniséggel kialakult a saját technikám, így már rég nem olyan mozdulatokkal és technikával dolgozom, amit évekkel ezelőtt megtanítottak. Mindenáron a természetességre törekszem és a munkáimat is ehhez igazítom.

Leheletnyi finom satír bármelyik területen ahol púderszerűen oszlanak el a bőrben a pigmentszemcsék.

Sokkal „láthatatlanabbak” az eredmények, így olyan hölgyeknek is tetszik, akik eddig a korábbiakat közönségesnek tartották.

Szente Anikó munkái – szemhéj tetoválás

Hegyháti Kinga munkái – szemöldök tetoválás

Tetoválás eltávolítás

Sajnálatos módon sokszor szükségszerű a kozmetikai tetoválás elhalványítása, vagy eltávolítása. Nem egyszerű feladat.

Elsősorban az elrontott munkák kijavításához kell, amik sem színben, sem formában nem illenek az archoz. Fontos lehet akkor is, ha túl sokszor lett már tetoválva a terület és telítődött a bőr pigmentekkel. Ebben az esetben hiába tetoválnánk újabb és újabb alkalommal a bőrfelületet, a bőr már nem képes befogadni az új festéket.

A gyógyulás után természetesen ha kell, elkészítjük az új sminktetoválást.

Test tetoválás eltávolítás Dermway I Q-kapcsolt Nd yag lézer

Az egykor népszerű és divatos tetoválás idővel zavaróvá válhat, és lehet, hogy szeretnéd eltávolíttatni, ez azonban nem egyszerű feladat. Minden esetben a lézeres technikát jól ismerő, gyakorlott szakembert igényel. Manapság olyan modern lézertechnikai berendezések vannak a piacon, amelyeknek köszönhetően a bőrgyógyász szakorvosok is képesek bármilyen színű tetoválás hegmentes eltávolítására.

Jelenleg a lézeres tetoválás eltávolítás az egyetlen, klinikailag bizonyított módszer a tetoválásnak a hegesedés nélküli eltávolítására. Lényege, hogy a készülékek által kibocsátott lézerfény „összetörje” a tetoválásban található festékrészecskéket, amelyeket a szervezet végül kidolgoz magából.

A lézeres tetoválás eltávolítás során a lézer magas intenzitású energiája behatol a bőr felső rétegébe, és ott szétrobbantja a pigmenteket. Ezt követően a festékrészecskék a test öntisztító tevékenysége segítségével kiürülnek a szervezetből.

Kinek ajánlott a beavatkozás?

A beavatkozás azok számára ajánlott, akiknek van olyan tetoválása, amit szeretnének eltüntetni. Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy a tetoválás nem biztos, hogy maradéktalanul eltűnik. A terület foltos lehet, és előfordulhat, hogy festéknyomok maradhatnak.

Ebben az esetben idővel megoldás lehet a terület újratetoválása egy másik, aktuálisabb mintával.

„Legjobb, akit csak ajánlhatok! Nagyon precíz, az egyik legjobb a szakmában! Érdemes utazni érte, nekem Anikó tudta helyre hozni a problémás bőröm!!! Sokat köszönhetek neki!”

Annamária Györgyi

„Nagyon precíz és alapos, csak ajánlani tudom mint arckezelés
mint tetoválás terén. Köszönöm a munkádat!”

David-Bognar Claudia

„A legprofibb szakember, akinek a munkájáért érdemes utazni és várni.
Tündéri ember, csak ajánlani tudom!!!”

Kitti Hercsel

„Ügyes, hozzáértő szakember, emellett kedves és türelmes is!
Egy élmény volt.”

Zsuzsanna Újhelyi Hidas

„Nagyon szépen köszönöm!!!! Imádom a szemöldökömet!
Anikó csodákat művel!”

Lingliné Fekete Krisztina